A város talajának jellegét meghatározza, hogy a mai település területének egy része hajdan a tómederhez tartozott. A pleisztocén korszak elején még négy, különálló medence volt a tó helyén, melyeket észak-déli irányban húzódó hátságok választottak el. E vonulatokat aztán a szél okozta hullámverés egyesítette.

Földrajza

A mai tómeder mintegy 20-25 ezer évvel ezelőtt alakult ki, de korántsem állandósult: rendszeresen öntött el hatalmas területeket, melyekből ilyen alkalmakkor csak a hátságok emelkedtek ki. A víz állandó mozgása, a kisebb-nagyobb vízfolyások révén lösztakaró rakódott le a talaj alapkőzetére. A jelenlegi felszíni jóval később, az erdősültség következtében alakult ki. A lellei határ kiemelkedő, észak-déli irányban húzódó, magas felszíni vonulata a Külső-Somogyi-dombsághoz tartozó Gamási-hát.
A település határában a legmagasabb pont a Kishegy teteje, amely néhány méter híján eléri a tengerszint feletti 300 m-es magasságot. Az alacsonyabban fekvő területeket elfoglaló berek csak a sajátos növény- és állatvilágával szolgálta a közeli lakosságot, művelésre nem volt alkalmas. Egyes tócsái ugyanis még a XVIII. század végén is elérték a 8-10 lábnyi - mintegy 3 méteres - mélységet. Az igen költséges, nagy munkával járó lecsapolásával mintegy 600 kat.-h. területet hódítottak el a mocsárvilágtól, és tették alkalmassá szántóföldi hasznosításra. Az egykori berek legmélyebb része azonban máig is mocsaras, lapos terület. Külön kell szólnunk a part menti finom homokról, melynek már évszázadokkal korábban felfedezték különleges ipari értékét. Egy 1778-ban német nyelven megjelent kiadvány cikke szerint „a löllei partszakaszon található ásványi vasport előzetes pörkölés nélkül a mágnes magához vonzza. Ez a finom, csillogó homok, melyet később, mint a siófoki porzót, az itatós elődjét, az előző századi balatoni ismertetések ritka különlegesség gyanánt emlegetik." Másutt, egy XIX. századi feljegyzésben pedig gyógyhatásáról olvashatunk. Eszerint a „lellei homok magában hordja a rádiumhatást". A település vízrajzának meghatározó képződménye a Balaton. Eleink szemében azonban korántsem örvendett akkora tekintélynek, mint amilyen hírnevet napjainkban, mintegy száz esztendő óta élvez. Egy, a tóról készített feljegyzés írója szerint a mi büszkeségünk csupán „a rossz forrása" volt. Mégpedig amiatt, hogy éppen Lelle határában is jelentős kerülőre kényszerítette az utasokat kiterjedt mocsárvilágával. Kétségkívül jó néhány magasabb területre települt falu lakossága volt hátrányos helyzetben a közlekedési nehézségek miatt. Mindaddig, amíg a XIX. században meg nem kezdték a mocsarak lecsapolását. Addig nem csak elzártság miatt voltak nehéz helyzetben a lelleiek és környékén lakók: a feltörő, illetve a turzások mögé került víz állandó védekezésre kényszerítette őket: színlőkkel, elrekesztéssel, elárasztással próbáltak gátat szabni pusztító erejének, mellyel művelt földjeiket fenyegette. Lelle 5 km hosszú balatoni partszakaszt mondhat magáénak. Ebből 2 km-nyi részt betonos, köves védművei tettek alkalmassá strandolásra. A víz kedvező tulajdonságait - selymes, lágy, gyógyhatású, kellemes hőmérsékletű stb. - sokan leírták. Értékét - igaz, egészen más tényezők miatt - már Evlia Cselebi, a XVII. században nálunk járt török utazó is magasztalta: „A marháié hosszúságú" [...] Balatonnak „olyan tiszta vize van, hogy az ember, ha egy egész bárányt megeszik is, és reá ebből az éltető vízből iszik, egy kis idő múlva már újra éhes; tehát az emésztést elősegítő, tiszta, üde víz ez. A parton lakók a ruhamosásnál szappant soha nem használnak, s mégis tiszta fehér lesz a ruha, ha ebből mossák... Ezt a kellemes ízű vizet ívó emberek és állatok testesek és kövérek lesznek". - És egy másik érdekes feljegyzés II. József idejéből: „A Balaton vize pincében őrizve éveken át eltartható". A település másik állóvize az 1920-as években kialakított, nyolc egységből álló irmapusztai halastórendszer. Két jelentősebb vízfolyása közül a keleti határként is szolgáló Tetves-patak a mocsár, a lellei berek lecsapolására szolgál. A Forró-árok medre a Nádas-tó révén összegyűjtött felesleges csapadékvizet vezeti le. Mindkét vízfolyás a Balatonba torkollik. (Az előbbi Szemes, társa Lelle nyugati határában.) A Balaton időjárását meleg, mérsékelt éghajlat jellemzi. Emellett jelentős a főnhatás is. Nyaranta havi 20-25 derült napról szólnak a statisztikai adatok, azaz havonta számolni kell mintegy 5 borús nappal júliusban és augusztusban is. Évi átlagban a napfényes órák száma 2000 körül alakul. Nyári hónapokban 25-30 fokos hőmérséklet fogadja az ide érkezőket, de csaknem minden évben előfordulnak 36-38 fokos maximumok is. A partközeiben éjszakánként kevésbé hűl le a levegő. Ez a tó vize hőmérséklet-kiegyenlítő szerepének köszönhető. A hőtároló hatás azonban a csekély vízmélység miatt nem olyan jelentős, mint mélyebb állóvizek közelében.
Gyakori a kánikulai, illetve az aszályos időszak, de a napokon át tartó csapadékos időjárás sem ritka. Az északias szél, mely a Bakony lejtőin csapódik le a tóra, felhőoszlató hatású, de többnapos lehűlést okoz. Balatonlelle térségében is gyorsan kialakulnak a délies légmozgás által keltett viharok. A változás ilyenkor igen gyors, és súlyos veszélyekkel is jár a víz felett nagy sebességgel száguldó, a felületét felkorbácsoló szél. A város partszakaszairól minden irányban belátható a tó, így viszonylag könnyen észlelhető a készülő vihar.