Történelme

Balatonlelle - Szent István tér

Vannak olyan jeles településeink, melyek hírnevét nem a történelemben játszott különleges szerepük, nagyságuk és lélekszámuk, közigazgatási vagy gazdasági fontosságuk, kimagasló kulturális, művészeti hagyományaik alapozták meg. Mégis, az állandó lakosság legjobb szándéka szerint jelentős a vonzerejük; a hazai és a határon túlról érkező vendégek által kedveltté váltak. Balatonlelle ilyen település.


Történelme

Nemcsak az északi és a déli part közismert természetföldrajzi, históriai és kulturális értékeiben jelenik meg markánsan a különbözőség, hanem az egyes települések (településrészek) sajátos arculatában is; a hasonlóságok mellett olyan karaktervonásokban, amelyek helységnévtábla nélkül is árulkodnak arról, hogy elhagytuk már Szemest, már Lellén járunk, ám továbbhaladva, ha egy utcahossznyi távolságra is, már Boglárra érünk.
1979. január 1-jétől - Boglárlelle elnevezéssel - egyesítették a két települést, Boglárt és Lellét. Miként egy útikönyv írta akkor: „a két község egyébként már csaknem össze is épült", 1991-ben mégis harangzúgás köszöntötte a lakosságot, a város polgárainak kitartása meghozta eredményét, Lelle a városi rang megtartása mellett visszanyerte önállóságát. Jelentős érdekkonfliktusok oldódtak meg ezzel. A két település együttléte nem vált szervessé azért sem, mert bármilyen közeli is a szomszédság, a történelmi utak sem azonosak, olykor,riválisok" is voltak, miközben érvényesült az egymásrautaltság is. Célszerűbb tehát önállóan élni, kihasználva az együttműködés adta lehetőségeket.
Már a honfoglalás előtti időktől korai civilizációk nyomára bukkantak a régészek. A honfoglalást követően pedig úgyszólván folyamatos a település léte, vagy inkább az „őstelepülések" története. Kisebb-nagyobb megszakításokat a történelem viharai hoztak, ám Lelle vagy Lölle rendre magára talált. Törzsökös balatoni, egyszersmind somogyi község, a déli part szinte mértani közepén, s térképe szerint a parti víz nyugatra, illetve keletre húzódó „szárnyat", amely Rádpusztával együtt a szemesi határig tart, szinte „törzsként" tartja össze e népi település a mai 67-es út mentén. Déli határában az Írmapusztai halastavak látványa fogadja az érkezőket. A 7. sz. főútvonal - amelynek hajdani megépítése, csakúgy, mint a déli vasúté, igen fontos volt a balatoni közlekedés szempontjából - ma már nem csupán metszi az üdülővárost, de zsúfoltsága miatt hatalmas gondok forrása is. A körforgalom ugyan enyhíti is az autósok és a gyalogosok dolgát: az igazi megoldás a gyorsforgalmú elkerülő út megépítése lenne, pontosabban szólva lesz.
A több mint 5100 lelket számláló város hagyományos központjában, a történelmi Had-út más elnevezéssel: Nagy-út és egy dél felé tartó út találkozásánál épült fel a kora középkorban a Szent Kelemen-bazilika. Szemközt látható az új, kellemes építészeti látványt nyújtó, üdülővárosi környezetbe illő Városháza. Megközelíthető Budapestről az M7-es autópályán, illetve majd a déli parton továbbhaladó 7-es úton, Kaposvár felől pedig a 67-es úton. A Budapest-Nagykanizsa közötti vasútvonalon két állomása is van. S ha a fő úti cél a pihenés, fürdés, napozás, hajókázás és vitorlázás, Lelle „tárt kapukkal" várja a szárazföldi és vízi útról érkezőt. A város azonban további meglepetésekkel is szolgál az ismerkedőknek; hiszen méltán emlegetik a szőlő és a bor városaként is, a vendégváró hegyközség, a borházak mellett nyugalmat, felüdülést nyújtó parkerdők lombjai bólogatnak, s számot tartanak a „felfedezésre" műemléki látnivalók is. Találkozhatnak népi faragóművészettől az afrikai gyűjteményig. Egyúttal nyári gyermekparadicsom is működik a családok örömére, hiszen szezonkezdettől szezonvégig működő látványos cirkusz és vidámpark várja a közönséget. Lelle egyúttal tevékeny közreműködője, alakítója a Balaton fejlesztésére hivatott idegenforgalmi, természetvédelmi területeknek; kistérségi szerepkörében is kezdeményező partner, főleg a délnyugat-balatoni övezetben. A gondok ugyanis - főleg a víz- és partvédelem, az infrastruktúra - tevékeny együttműködést feltételeznek többek között Boglár és Fonyód városával, s a többi part menti település melletti somogyi községekkel is.

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com

Alina Apartman

Balatonlelle - Alina Apartman
Sze Cs P Szo V
Balaton Travel Portál

Balatonlelle - Club Regatta

Marika Apartman

Balatonlelle - Marika Apartman

Utazási videók Powered by Hévíz és térsége - www.heviz-info.hu Trogir.eu Tengerpartok.hu